A Szatmárnémeti Református Gimnázium története

Iskolánk története szorosan kötődik a reformáció tanainak elterjedéséhez vidékünkön. Dévai Bíró Mátyás terjesztette az új nézeteket ezen a tájon, és sikerült maga mellé állítani a megye jó pár hatalmasságát. Az egyik közülük Bélteki Drágfi Gáspár nagybirtokos volt, aki 1535 és 1540 között telket vásárolt, amit a református egyháznak adományozott, mondván „legyen nekik iskolájok”. Ezzel gyakorlatilag megvetette a református oktatás alapjait Szatmáron.

Az első időkről szórványos adataink vannak, ami sok vitára ad okot az iskola alapítási idejét illetően. A hiteles adatok erre a korra vonatkozóan az 1703-as tűzvészben vesztek egyrészt, másrészt a sok költöztetés során tűntek el. Ám az a tény, hogy egy 1594-es zsinati döntés szerint „A debreceni főiskolára való gyűjtésekre nagy gond fordíttassék, szintúgy a szatmárira”, azt bizonyítja, hogy a XVI. században már rangosnak számított iskolánk.

Új fejezet kezdődött az iskola életében Milotai Nyilas István lelkész-tanár szatmári működése idején. Mivel az egyre bővülő iskola kinőtte kis paticsfalú épületét, kieszközölte egy új iskola építését. Eladatta a régi telket, és új területet vásároltatott a városi tanáccsal 500 forinton. Ezen a telken épült az új iskola, amit aztán több ízben átalakítottak, bővítettek. 1704-ben, 1822-ben, 1890-ben került sor átalakításokra, az utolsó bővítés 1902-ben történt. Ma a Kölcsey Ferenc világi kollégium működik az épületben, bár elvben a református egyház már visszakapta.
Milotai Nyilas István azt is kieszközölte, hogy a város biztosítsa a tanárok fizetését felkészültségtől függően. Ezen kívül támogatták az iskolát a megye, a környék protestáns nemesei, de segítették az erdélyi fejedelmek is, mint Bocskay, Rákóczy vagy Bethlen Gábor, akinek végül is 1618-ban Milotai udvari papja lesz, később Erdélyben püspök.
Az iskola a XVII. század folyamán lendületesen fejlődik mind diák, mind tanár létszám tekintetében, bár mellette más református iskolák is működtek.
A főgimnázium fiúk számára állíttatott, de ez ebben a korban természetes volt. Görög-latin-zsidó nyelvet, hittant, bölcsészetet, mértant, történelmet tanítottak tanárok, az alsóbb osztályokban pedig a felsős diákok, a vulgo diákok tanítottak.
1749-ben egyesül a Németi eddig önálló gimnáziumával, ami jelentősen erősíti.
A XVIII. század azonban fájdalmas korszaka lesz az iskola történetének. A rekatolicizálás fő eszközei, a jezsuiták egyre nagyobb teret nyertek és aknamunkájuk tökéletes volt.
1754-ben lefokozzák az iskolát – elveszti főgimnáziumi jellegét, anyagi támogatásának és alapjainak nagy részét. Bár maga br. Wesselényi Ferenc, az akkori főgondnok tiltakozik magas helyen, alig tudnak megmenteni egy kétosztályú grammatikai iskolát.
1787-ben II. József rendelete értelmében bevezetik a német nyelv tanítását, aminek tanítására

Nagy Pált hívják meg, és szigorúan ellenőrzik az oktatást.
Nehéz időszakot vészel át az intézmény, de lassan, ha halványan is, reménysugár csillan.
1788-tól már négy osztály plusz elemista, majd 1795-től még kettő, egy rhetorika és egy poetica osztály működik. Lassan kezd visszatérni a régi időket idéző helyzet.
A XIX. század remekül indul, igazi újjászületés kora lesz. 1805-ben a városi tanács új épület emelését vállalja fel a megye reformátusságának támogatásával. 1822-ben el is készül az egyemeletes új iskola, reményteljes időket ígérve.

A század közepén, 1852­-59 között magángimnáziumként kényszerül működni, négy osztállyal az Organisations Entwurfnak köszönhetően.
De a század végére már főgimnáziumként működik, és lendületesen fejlődik. Bővül, tágul minden értelemben a tudományok palotája. Igazi szellemi központ lesz a környék számára. Köszönhető ez magasan képzett tanári karának, akik igazi szatmári egyéniségekké váltak, bár sokan nem innen származtak.
Népszerűségnek örvendett a városban Szathmáry Sámuel lelkész és tanár, aki 23 éven át irányította az iskolát igazgatóként. Növényvédő és Ápoló Egyesületet alapított, de tagja volt a Magyar Természettudományi Társaságnak is. Szervezte és irányította a Kölcsey Kör tevékenységét.

Bakcsy Gergely, székelyföldi születésű latin szakos tanárról azt írja egyik tanítványa, hogy „minden szavát, bátran nyomdába vihette volna az ember”. Ő írta meg a kutató történészi alaposságával az iskola történetét. Igazgatója volt az iskolának 1910-ben, amikor az akkor meglévő adatok értelmében a fennállás 300-adik évfordulóját ünnepelték. Borsos Jenő, a századforduló nagy tanáregyénisége, magyar nyelv és irodalmat oktatott, de a Kölcsey Körnek is aktív tagja volt.

Dr. Hantz Jenő Kolozsvárról került Szatmárnémetibe, és 37 évet oktatott a Református Gimnáziumban. Hírlapíróként és kultúregyletek aktív tagjaként is ismert volt, de volt a szatmári egyházmegye főjegyzője is tíz éven át.
Mátray Lajos – a Kölcsey Kör rendezvényezője 1892-ben , nem csak oktat 40 évig Szatmáron, de szépíró is. Irodalomtörténeti munkái jelentősek.

A XX. század sokoldalú tanár-művészegyénisége volt Sarkadi Sándor. Eredetileg fizika-kémia szakos volt, de iparművészként, képzőművészként is sikeres, elismert volt.
Sasi Nagy Béla hűséggel küzd a két világháború közti időkben a gimnázium megtartásáért, tekintélye visszaszerzéséért. Könyvtárőrző tevékenysége is ismert.
A két világháború közötti időszak a sorvadás, illetve az erőszakos sorvasztás ideje, a gáncsoskodások kora. Megvonják a nyilvánossági jogot, nyelvvizsgára kötelezik a tanárokat, az érettségi vizsgákon buktatják a diákokat. Ez nem akadálya azonban annak, hogy olyan egyéniségeket neveljen, mint Gellért Sándor költő vagy Ligeti László Zoltán tanár. Mindezek ellenére visszaküzdi magát 1935-ig líceumi szintre. A lendületes fejlődés folytatódik, a nyilvánossági jog visszaszerzésével 1941-ben, amikor az iskolának 600 tanulója van.
Ennek a lendületnek parancsol megállást az 1948-as államosítás, amikor is egyetlen nap alatt véget vetnek a nagymúltú Gimnázium létezésének, legalábbis akkor úgy tűnt. Átszervezések, lefokozások kora következik, már amik a Református Gimnázium épületében működő iskolaformákat illeti. Maga a Gimnázium tettszhalott állapotba jut.

Ez az állapot szűnt meg akkor, amikor 1991-ben újraindult a Református Gimnázium Szatmárnémetiben. Ezt nagyon egyszerű leírni, megállapítani, de mögötte komoly harc húzódik, harc a bürokráciával, megnemértéssel, rosszindulattal, gáncsoskodással.
Az alapgondolat áldott emlékezetű Ligeti László tanár úrtól származik, aki maga is a Gimnázium diákja volt, édesapja pedig igazgatója. Elképzelése szerint az ősi Főgimnázium visszaszerzése lenne a megoldás, mely „a 400 éves ősi hagyományok és református jellege mellett – mindenkor ökumenikus szellemű volt – mindenféle vallásfelekezetnek Alma Matere”.
Bár sok utánajárás után a Vallásügyi Minisztérium megadja az engedélyt 1991. június 6.-án, a tanfelügyelőség próbálja megtorpedózni az újraindulást.
1991. július 2.-án mégis lezajlik a megalakuló tantestületi gyűlés, mely Szabó Terézia tanárnő személyében iskolaigazgatót választ. Negyvenhárom éves tetszhalál állapot szűnik meg ezzel, a gimnázium, mint jogi személy, ismét létezik.

Ám ezzel még a helyzet megoldatlan marad. A két osztályra kiírt felvételit mindenképp meg akarja akadályozni a „hivatal”. A Kölcsey Ferenc Kollégium teológia tagozatos osztályaként akarják csupán a felvételi eredményeként megalakult osztályokat. A kitartás és áldozatvállalás eredményeként 1991. szeptember 15.-én a Láncos templomban ünnepélyes keretek között lezajlott az újjászületett Szatmárnémeti Református Gimnázium első évnyitója. Komoly győzelem volt ez még akkor is, ha a munka java csak ezután következett. Leírhatatlan körülmények között tanított a tanári kar és tanult a diákság. Megtűrt lett az iskola saját házában. Vitatták jogutódi minőségét, egyáltalán létjogosultságát. De a tanítás, oktatás, nevelés folytatódott az eredeti szellemiség becsületével bármilyen körülmények között is. A munka zajlott pincében, melléképületben, délutáni műszakban is.
Lassan kialakult az iskola belső rendje, a tevékenységek menete, újjáéledtek hagyományaink. Iskolalelkész lett Korda Zoltán tiszteletes úr, a Láncos templom lelkésze, és a hetet áhitattal kezdték és zárták a diákok, tanáraikkal együtt. Elkezdődtek a rendszeres vasárnapi diákistentiszteletek.

Lassan, de biztosan nőttünk és értünk. Az 1992-es évet már három kilencedikes osztállyal kezdtük, egy teológia, egy humán és egy kémia-biológia osztállyal. Később a kémia-biológiáról átváltottunk matematika-informatikára, a megváltozott igények okán.
Közben folyt a harc saját épületünkért, ami még egészében ma sem ért véget, bár azóta az egyház visszakapta saját épületeit. A folyamatos kérvényezések, utánajárások eredményeként 1997-ben az iskolánk számára kijelölték a régi zárda, akkor már bentlakásként működő épület egy részét, egy szintjét. Kitartó „honfoglalás” árán, valamint jóindulatú támogatóink segítségével lassan birtokba vettük a menet közben a felismerhetetlenségig átalakított épületrészt. Ám tíz év alatt, hála az isteni gondviselésnek, ezt is szépen kinőttük. Szaporodott a diákság, bővültek a tagozatok. 2002-ben beindult az első V. osztály, ami a Nyilas Misi nevet kapta, mivel csupa vidéki gyermek alkotta. Iskolánk ugyanis felvállalta azoknak a gyermekeknek a nevelését, akiknek lakóhelyén nincs anyanyelvű tagozat. Azóta már az V­–VIII. osztályokba helybeli gyerekek is felvehetők, de zömében most is a vidéki gyerekeket várjuk. Ami a nagy gondot jelenti, az a saját bentlakás hiánya.
Beindult az esti oktatási tagozat, egyedüliként a megyében magyar nyelvűként.
Helyet kapott a poszliceális képzés is. Így nem csoda, hogy kicsit szűken voltunk már a régi épületben.

2007 szeptemberében útra keltünk hazafelé. Első állomásként beköltözhettünk két saját épületbe, a volt Református Tanítóképző, valamint az úgynevezett „Pirostéglás Iskola” épületébe. Eddig ezekben a Pop Aurel Művészeti Líceum működött, ők a mi helyünkre költöztek. Sajnos a két épületben való lét eléggé megnehezíti a munkát, de a helyzetmegoldás kényszerében edzett iskolavezetés és tanári kar túl fog lépni ezen a problémán is.
Az iskola igazgatását 1995-ben átvette Szilágyi Éva magyar szakos tanárnő, akit munkájában a Vezető Tanács és az Iskolaszék támogat.

A Református Gimnázium nem csak oktat, nevel, de támogatja is a megye ifjúságát a tanulás lehetőségének megteremtésében. Hála a jóindulatú pártfogóknak és az emberi áldozatkészségnek, sok ösztöndíjat tudunk pályázatra bocsátani. Alapítványok, magánszemélyek, volt Református Gimnáziumban végzett diákok segítenek. Példaértékű az Ausztráliában élő Fekete Loránd, volt gimnáziumi diák, aki komoly összeget ajánlott fel, és biztosít ma is ösztöndíjalapnak.

Az első a Bánhidy Alapítvány volt, amely éveken át segítette diákjainkat. Komoly támogatást jelent a Czine-alapítvány felajánlása, mint ahogy ide sorolható a Pécsi Ferenc, Varga Attila képviselő, Erdei D. István képviselő urak ösztöndíja is. A Sipos Miklós esperes úr alapította Sipos Előd emlékösztöndíj, vagy a Boga Ferenc aligazgató úr ösztöndíjtámogatása egy-egy diák tanulási, fenntartási gondjain segít.
A tapasztalat azt mutatja, hogy igen példaértékű és pozitív hatású tettek ezek. Mindenkori teológus hallgatóink ösztöndíjukból támogatnak évente egy olyan gimnáziumbeli diákot, aki teológiai tanulmányokat készül folytatni. De támogatást nyújt még a Tőkés László Alapítvány is
A Szatmárnémeti Református Gimnázium szoros kapcsolatot tart fenn a református gimnáziumokkal határokon innen és túl. Az első testvériskolai kapcsolatot a Pápai Református Gimnáziummal vettük fel még 1991-ben. Azóta ezek a kapcsolatok bővültek, sőt közös tevékenységekben konkretizálódtak. Két éven át vett részt gimnáziumunk a Comenius programban a Pápai Református Gimnáziummal közösen.

A Halásztelkén évente megrendezett történelmi vetélkedők alkalmával kerültünk kapcsolatba a felvidéki és kárpátaljai gimnáziumokkal, így sikerült megismerni egymás munkáját, problémáit.
Rendszeres az erdélyi és partiumi protestáns iskolákkal is a kapcsolat. Évente részt veszünk a közös iskolaévnyitókon, a Református Gimnáziumok Találkozóin, az iskolák rendezvényein. 2004-ben mi voltunk a találkozó házigazdái és igen mozgalmas kétnapos rendezvény szervezői.
Részt vettünk a kolozsvári „János Zsigmond” Unitárius Kollégium által szervezett vetélkedőkön is.

A hagyományőrzés szellemében sorozatosan részt vettek diákjaink a helytörténeti vetélkedőkön, igen szép eredménnyel.
Az elmúlt tizenhat évben igyekeztünk, és továbbra is azon igyekszünk, hogy Gimnáziumunk ne csak jogutódja, de méltó utóda legyen az olyan hányatott sorsú, de mindig, minden körülmények között helytálló egykori Református Gimnáziumnak.

Kiss Zsuzsa – történelemtanár