Várkalandok és ünnepi pillanatok

Március. 17. Kedd
Várkalandok és ünnepi pillanatok

A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjának keretében a Szatmárnémeti Református Gimnázium IX-ik osztályos diákjai rendhagyó tanulmányi kiránduláson vettek részt, melynek központi eseménye az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékezetének ápolása volt. A program Fehér Kinga és Kató Erika tanárnők szervezésében valósult meg.

 

A kirándulás első állomásaként a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium diákjaival találkoztunk.

 

Az ünnepi alkalom tiszteletére egy interaktív március 15-ei megemlékezésen vettünk részt, ahol a két iskola tanulói közösen idézték fel a kokárda és a szabadság üzenetét. A Bessenyei György Gimnázium a forradalommal kapcsolatos események színterévé vált, ugyanis az interaktív megemlékezésen az iskola diákjai és tanárai a március 15-éhez köthető események egyes helyszíneit idézték fel, ezeket látogatták sorra a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai, és vettek részt az ott zajló programokon. Az interaktív megemlékezés helyszínei a következők voltak: a díszterem a Pilvax kávéházzá, a könyvtár Landerer nyomdájává, a digitális tanterem a Nemzeti Múzeum előterévé alakult, a büfé pedig Táncsics Mihány kiszabadítását elevenítette fel. Ez a találkozó nemcsak a történelemről szólt, hanem a közös gondolkodásról és az összetartozásról is.

 

A program előtt vendéglátóink vezetett városnézésre vittek bennünket, bemutatva Kisvárda nevezetes helyeit. Ellátogattunk többek között az 1856-os forradalom és szabadságharc különleges emlékművéhez, a Flórián téren álló Várday Aladár szoborhoz, mely Magyarország első, magyar nyelven írt magánlevelének létrejöttét ábrázolja, megnéztük a zsinagóga épületében helyet kapott Rétközi Múzeum épületét, a főtér és a sétáló utca épületeit, Szent Mihály szobrát, és természetesen ellátogattunk a helyi Petőfi szoborhoz is.  

 

Az ünneplést követően a Kisvárdai várban tettünk látogatást. A felújított épület falai között a magyar történelem és művészet remekeivel is találkoztunk, mivel a vár a Magyar Nemzeti Galéria festészeti gyűjteményéből összeállított kiállításnak adott otthont, így a diákok a magyar festészet első aranykorának 32 alkotását is megcsodálhatták, mélyítve ezzel kulturális ismereteiket.

 

A kirándulás második napján a „fejedelmek városába”, Sárospatakra utaztunk. A Rákóczi-várban, különösen a tekintélyes Vörös-toronyban tett tárlatvezetés során a tanulók testközelből ismerhették meg a magyar szabadságküzdelmek egyik legfontosabb bástyájának történetét és építészeti titkait. Az érdekes bemutató a Rákócziak dicső koráról és a korabeli élet mindennapjairól még élethűbbé tette a látogatást, azt érzetük, hogy szinte időutazásban veszünk részt és jelen vagyunk a fogadótermek eseményein vagy épp az őrséggel sétálunk a lőrésekkel teli folyosókon. 

 

Sárospatakról Sátoraljaújhely felé vettük az irányt, ahol meglátogattuk a Nemzeti Összetartozás Hídját, majd a tartalmas történelmi programokat egy vidám közösségépítő esemény zárta: közös bobozás a Zempléni Kalandparkban, mely alatt a diákok felszabadultan élvezhették a tavaszi napsütést.

 

A kirándulás hozzájárult ahhoz, hogy kis csapatunk jobban összekovácsolódjon, emellett iskolánk diákjai a kisvárdai Gimnázium és Kollégium diákjaival is ismerkedtek, barátkoztak. A két napos útról tehát nemcsak gazdagabb történelmi tudással tértek haza tanulóink, hanem azzal az élménnyel is, hogy a március 15-i ünnep valódi ereje a magyar fiatalok közötti kapcsolatokban és a közös emlékezésben rejlik.