Ünnepváró, vidám délelőtt a Református Bölcsődében

Március. 18. Szerda
Ünnepváró, vidám délelőtt a Református Bölcsődében

A Református Bölcsőde Napsugár csoportjainak kicsinyei március 13-án, pénteken játékos foglalkozásokon vettek részt. A napot  vidám feladattal kezdték: a gyerekek tulipánokat válogattak színük szerint, majd ezeket sorba rendezték a játék kertjükben. 

 

Ezt követően a kicsik magyar fiúnak és magyar lánynak öltözve  a soron következő mozgásos  foglalkozás feladatait  teljesítették. Miután mindenki jól elfáradt, pihenésként mondókáztak, ami sok mosolyt csalt az arcokra.  

 

A napot  tulipán ernyős labda táncoltatással, illetve színes szalagos tánccal zárták a kicsik. A program során népi gyermekjátékokat játszottak, miközben megismerkedtek a hagyományok hangulatával is. A nap folyamán mindenki elkészíthette saját, csodás kis madarát, amelyet  büszkén vihetett haza.

 
A vidám délelőtt nemcsak sok nevetéssel, hanem közös élményekkel és kreatív alkotással is gazdagította a Napsugár Bölcsőde apróságainak napját.

 

Loga Mária óvónő