Rendszabályzat

Minden tanuló az iskolába való felvételének pillanatától az Ifjusági gyülekezet (IKE) tagjává válik. Tudatosan követnie kell Krisztus és az evangélium tanításait, erősítenie kell hitét, fegyelmeznie magatartását. Kötelessége részt venni a vasárnapi és ünnepi istentiszteleteken, a vallásos jellegű iskolai tevékenységeken.

A tanulóknak beszédben, tetteikben, egész magaviseletükben a műveltség, illem, tiszta erkölcs követelményeihez kell alkalmazkodniuk.

Minden tanulónak kötelessége, hogy példamutató magaviseletével jótékonyan befolyásolja tanulótársai magatartását, s ugyanakkor iskolán kívül is megbecsülést és elismerést vívjon ki a Református Gimnázium számára.

A tanulók kötelezettségei:

  •  – ismerjék és tiszteljék az állam és az egyház vezetőit
  •  – tiszteljék és becsüljék szüleiket, tanáraikat, nevelőiket, a felnőtteket és diáktársaikat
  •  – óvják és vigyázzák meg az iskola és a közösség vagyonát, saját és diáktársaik javait
  •  – az iskola javaiban okozott anyagi kárt az illető diák vagy diákközösség köteles megtéríteni
  •  – társaikat szándékosan megsérteni, kigúnyolni nem szabad
  •  – bármilyen sérelemért önhatalmulag elégtételt venni tilos
  •  – a tanítási napok rendjét pontosan be kell tartani
  •  – a tanórákon pontosan meg kell jelenniük
  •  – három késés egyenértékű egy igazolatlan hiányzással
  •  – igazolatlanul hiányozni sem a tanórákról, sem más iskolai rendezvényekről nem szabad
  •  – a hiányzásokat egy héten belül igazolni kell
  •  – tíz igazolatlan hiányzás után egy jegyet levonnak a magaviseleti jegyből
  •  – ha egy diák egy féléven belül 40 órát igazolatlanul elmulaszt, vagy egy tantárgyon belül az órák 30%-án nem vesz részt, azt az iskolából eltávolítják
  •  – félévenként a szülő igazolhat gyermekének két napot, ha erre vonatkozó kérését az osztályfőnöknek szóban és írásban előre jelzi
  •  – a diákoknak aktívan be kell kapcsolődniuk a tanítási folyamatba
  •  – a házi feladataikat pontosan el kell végezniük
  •  – az iskola területét a tanítás ideje alatt (beleértve a szünetet is) tilos engedély nélkül elhagyni
  •  – bármilyen probléma esetén azonnal értesíteni kell az osztályfőnököt vagy a szolgálatos tanárt
  •  – az ellenörzőjét minden diák köteles reggel a bejáratnál a szolgálatos tanárnak megmutatni, az iskolában magánál tartani, abba a jegyeket a tanárral vagy osztályfőnökkel beiratni, azt a szüleinek vagy gyámjának rendszeresen megmutatni és velük aláiratni
  •  – a diákok kötelesek a félévi és évvégi értesítőt szüleiknek vagy gyámjaiknak megmutatni és velük aláiratni
  •  – az iskolában és az iskolán kívül tilos a diákoknak dohányozni, alkoholt vagy drogot fogyasztani, ellenkező esetben a büntetés első alkalommal 100 ron, a továbbiakban pedig fegyelmi tárgyalás
  •  – kötelező a szerény, szolid öltözet és hajviselet, ezért az iskola diákjainak tilos a hajfestés, a smink használata, a körömlakk használata, a feltünő vagy drága ékszerek viselete, a fiúk nem hordhatnak hosszú hajat, szakállt valamint ékszereket
  •  – tilos a bárok, játéktermek, szórakozóhelyek látogatása
  •  – az iskola területén tilos a mobiltelefonok használata
  •  – az iskola területére tilos fegyvereket behozni, beleértve a fehér fegyvereket is
  •  – a bentlakásban lakó diákok kötelesek a bentlakás rendszabályzatát betartani.

Az iskola valamennyi diákja köteles az iskola belső rendszabályzatát betartani. Ennek érdekében az iskola tanárai és a diákok szülei vagy gyámjai kötelesek mindenben támogatni a diákokat és egymást.

Az iskolai rendszabályzat elleni kihágás, bárminemű vétség, igazolatlan hiányzás esetén a tanulókat a következő büntetésekkel sújthatja az iskolaszék illetve a tanári közösség:

  •  – szóbeli megrovás
  •  – írásbeli intő
  •  – magaviseleti jegy levonása
  •  – időleges kicsapás
  •  – az iskolából történő végleges eltávolítás

RAEI 2016