Iskolába hívogató 2026
Márciusban sok kisgyermek készül az iskolába. Ennek örömére játékos, mesés iskolába hívogató foglalkozást tartottunk az óvodásaink részére.
A Református Gimnázium negyedikes diákjai különleges, szeretetteljes foglalkozással készültek a Kinizsi utcai Református Óvoda nagycsoportosai számára. Mekker Melinda tanító vezetésével a gimnazisták játékos, drámajátékokkal és mesével színesített délelőttön tevékenykedtek a leendő kisiskolásokkal.
A foglalkozás középpontjában a szeretet, a türelem, a békés szív és az egymásra figyelés állt. A történetek és játékok segítették az ovisokat abban, hogy bátrabban kapcsolódjanak be a közös élményekbe, miközben betekintést nyerhettek az iskolai élet hangulatába is. A programon az óvodásokkal együtt részt vett óvónőjük, Kiss Beáta is, aki örömmel kapcsolódott be a közös játékba.
A drámajátékokkal átszőtt, vidám foglalkozás végén egy kis meglepetéssel készültünk az óvodásoknak. Minden kisgyermek kapott Mekker Melinda tanító nénitől egy-egy apró követ, a mese központi jelképeként. A tanító néni elmesélte nekik, hogy ez a kő most még csak egy egyszerű kavics, még nem él. De ősszel, amikor majd eljön az első iskolai nap, különleges szerepe lesz. Arra kérte a gyerekeket, tegyék majd a zsebükbe. Ez a kis kő emlékeztetni fogja őket arra, hogy bátrak legyenek. Nyugalmat ad majd, amikor egy picit izgulnak, és eszükbe juttatja, hogy nincsenek egyedül: a tanító néni és az iskola szeretettel várja őket. Hiszen tudjuk, az első lépések az iskolába néha bizony izgulósak … de egy kis bátorsággal és egy varázskővel a zsebben minden sokkal könnyebb lesz.
A jó hangulatú foglalkozást követően a vendéglátók lekváros kenyérrel és a sokak számára kedves emlékeket idéző „ovis teával” kínálták a kis vendégeket, ami tovább erősítette a családias, barátságos légkört.
Ezúton is szeretnénk megköszönni Szilágyi Noémi óvodavezető kedves segítségét és a szívélyes fogadtatást, amely hozzájárult ahhoz, hogy ez a találkozás valóban örömteli és emlékezetes élmény legyen minden résztvevő számára.
M M